Remek hangulatú család fotózásom volt nem is olyan régen. Ráckeve mellett talált a csapat egy nagyszerű helyszínt. És még az időjárás is szeretett minket.
Mint mindig, most is ezer féle ötlettel és felszereléssel érkeztem, de végül maradtam az egyik legalapvetőbb fotós szabálynál:
„A kevesebb több…”
Nagy szerelmemmel, a vakukkal akartam kezdeni, de olyan szél volt, hogy maradtam a természetes fénynél. Egy ideig sikerült óriás – áteresztő derítővel dolgozni, de a szél úgy döntött, hogy nekem erre sincs szükségem. Így jutottunk vissza az alapokig, és improvizáltam a természet adta lehetőségekkel.
A jókedvre nemigen kellett várni, egy ilyen angyalkával a központban pedig szinte csak nyomni kellett a gombot…Nem mindig egyszerű elkapni a jó pillanatokat a remek portrékhoz, de ezúttal nagyon könnyű dolgom volt…
Az egyetlen kihívást csak az jelentette, hogy a nap bájos főszereplője nemigen akart egy helyben maradni, így ravaszul kellett beállítani a gépet és az objektívet is.
Ezúttal is régi szerelmemet, a Nikon saját 135mm-es objektívjét használtam:
https://www.kenrockwell.com/nikon/135mm-f2-dc.htm
Voltak kételyeim, hogy a mozgás közben elkapott képekhez mennyire lesz alkalmas a 80-as évek sztárja, de derekasan állta a sarat. A kisasszonyhoz hasonlóan ő sem fáradt el.
Talán az egyik, ha nem a legszebb része a család fotózásnak az, hogy megörökíthetjük közben azt a tiszta, és őszinte ártatlanságot a gyerekek arcán, amivel hajdanán mindannyian születtünk…
Gondolkodtam rajta, hogy talán objektívet kellene váltanom menet közben, de egyszerűen nem akartam elvenni a fókuszt aprócska munkaadómról. Így maradtam 135mm-en és továbbra is a hátteret elmosva Rá koncentráltam…
Ahogy várható volt, az idő múlásával mi felnőttek hamarabb kezdtünk fáradni, mint a kisasszony, így a kedves szülei bölcsebbnek gondolták, ha ülve folytatjuk a napot. Ekkora már a gyönyörű naplemente és az esti fények is kezdtek megjelenni a fotós projektünkhöz.
Bármennyire is szerettünk volna maradni, csak elszaladt az idő. Hősnőnket kicsit váratlanul érte, hogy ideje hazamenni…
És ezúttal is szerettek a fotózás istenei, hiszen zárás képpen az egyik legnagyszerűbb dolgot örökíthettem meg egy gyönyörű képen, az anya lánya kapcsolatot…
Az ilyen pillanatokért érdemes fotográfusnak lenni…
Nap végére igaz elfáradt egy hangyányit a csapat, de nagyszerű képekkel és remek hangulatban térhettünk haza. A szelet leszámítva az időjárás is szeretett minket, és a környék és gyönyörű volt. Köszönöm a lehetőséget és a bizalmat!
Ha Ti is szeretnétek ilyen képeket készíteni, keressetek bizalommal: