Nagyszerű portré felkérésnek tehettem eleget. Ismét karakteres, fekete – fehér képek készítése volt a feladat. Gyönyörű ifjú hölgy szeretett volna képeket készíteni magáról, nem volt nehéz haditervet készíteni a fotózáshoz. Ám az elmélet próbája a gyakorlat.
Már javában készítettem elő a vakukat és állványokat, a háttér már a helyén volt. És ekkor jött a plusz információ, hogy menet közben a hölgy beszerzett pár új ecsetet is. Ezekkel pedig mindenképpen szeretne kreatív képeket készíteni, több portréban is szerepelniük kell.
Szinte azonnal leesett, hogy ebből kőkemény improvizálások lesznek. Nem is kellett sokat várni rá, előzetes terveim gyorsan szerte foszlottak. Pik-pak sodródni kezdtünk a frissen jött ötletekkel, és pörögtek az események.
Az alap stratégiám nem változott, egyszerű beállításokkal kezdtünk. Két kisvaku tökéletesen hozta a formát, ezen a ponton még nem voltam elveszve…
Két vaku, két csoportban, néhány igazítás a pózon és katt. Már meg is volt a sorozat első portréja.
A technikai hátteret továbbra is a jól bevált Nikon CLS rendszerre bíztam, ráadásul a beépített kisvakuval oldottam ki mindent. Ha már improvizált portrék lesznek, legyünk merészek. Kíváncsi voltam, hogy meddig és hogyan jutok el, ha csak két csoportba tudom rendezni a vakukat. Plusz az infra kioldásnak is feszegetni akartam a határait, ne csak én izzadjak bevetés közben. De a rendszer tette a dolgát ahogy kell, hiába régimódi manapság…
Abszolút nem izzasztotta meg a rendszert, hogy elkezdtem hozzáadni a plusz vakukat a képekhez. Ha variálni kellett a fényerővel, csak vissza nyúltam a gyökerekhez, és módosítottam a távolságokat.
Persze ennek a megoldásnak is megvannak a korlátai. De élveztem, hogy így kell megoldani a feladatot.
Gyorsan meg kell jegyeznem, hogy portré modellem nem csak improvizálással lepett meg. Fergetegesen váltogatta a pózokat, így könnyedén koncentrálhattam az új ötletekre és beállításokra…
És ezen a ponton érkeztünk el az érdekesebb részhez.
Egyfelől meg kellett oldani, hogy immáron öt kisvaku rajzolja az árnyékokat. Továbbra is csak két csoportba tudtam rendezni őket, így mehetett az agyalás rendesen, hogy melyiket hova illetve milyen messzire rakjak le.
A másik sarkalatos pont ott következett el, hogy itt már a magam gyártotta vaku kiegészítőket is használtam. Fene se gondolná, hogy milyen messzire el lehet jutni némi fotó papírral, ragasztóval és tépőzárral.
Az ötletek pedig csak jöttek és jöttek…
Kár is lenne tagadnom, hogy ezen a ponton csak elkapott a hangulat és az előzetes tervek hatására a drága és felejthetetlen Audrey Hepburn is adott némi inspirációt…
Itt már izgalmasabb volt kiszedni a képeket a fejemből, összesen öt kisvakut kellett úgy összehangolni, hogy csak két csoportba tudtam rendezni őket a gépen. Remek kihívás volt megoldani, és remek volt látni is, hogy a ma már veteránnak számító technika hogyan birkózik meg a feladattal…
Igaz a vakuk fénye nem olyan lágy, mintha állandó fényt használtunk volna, de így is elégedettek voltunk az eredménnyel.
Az sem utolsó szempont, hogy cserébe a fájlok minősége végett nem kellett aggódnunk egy percig sem. Koncentrálhattunk a kreatív portré részére a dolgoknak…
Attól féltem egy kicsit, hogy egész alakos képekkel mit fogunk kezdeni. A stúdióm nem éppen egész alakos családi képekre lett kitalálva. Némi tervezés után kihoztuk a legtöbbet a 135mm-es objektívből…
A szűk látószöghöz képest egész jól sikerült megoldani. Igaz nem is ragaszkodtam a sok vaku alkalmazásához. Maradtam a jól bevált három az egyben rendszerhez. Három vaku két csoportban, és passz.
Mondanám, hogy az objektívnek is meggyűlt a baja a fókuszálással, de szerencsére nem ez történet. Öreg ember nem vén ember, ahogy mondani szokták. Mindig is az első számú kedvencem marad:
Az pedig kétségtelen, hogy nem tudtam elmenni sem a lehetőség, sem a tény mellett, hogy Hugh Jackman „Farkas” – át is meg kell idéznünk némelyik portrén…Mentségemre szóljon, hogy nem csak nekem jutott eszembe ez az ötlet. De valljuk be őszintén, ugyan kinek ne jutott volna eszébe ebben a helyzetben…
Nagy volt a kísértés, hogy valami extra bonyolult megoldással rukkoljak elő, de végül csak maradtam az egyszerűbb megoldásnál.
Külön élvezet volt a kis házi gyártású snoot- okkal megoldani a képet. Meglepően jól vizsgáztak.
Gyorsan rohant az idő, végeláthatatlan ötletek ide vagy oda. Viszont nem tudtam volna úgy befejezni a fotózást, hogy legalább egy nagylátószögű képet ne készítsünk az improvizálás fő tárgyáról.
Régóta akartam már egy ilyen képet készíteni, és remek érzés volt ezzel befejezni a portré sorozatot.
Ha tetszettek a képek, és szeretnél ilyen fekete-fehér képeket készíteni magadról, hívj ezen a számon:
Vagy kérj visszahívást az alábbi űrlap kitöltésével:
Vélemény, hozzászólás?