
Ismét stúdióban volt szerencsém portré képeket készíteni. Remek kihívás volt 16 nm-en, kisvakukkal megoldani az elképzeléseket.
A fő cél az volt, hogy minél több féle portrét készítsünk a lehető legrövidebb idő alatt, fekete-fehérben, úgy, hogy kontrasztban és árnyékban se legyen hiány.
Örültem a kihívásnak, végre bevethettem az arzenálomat, tesztelni lehetett a manuális és TTL vakuhasználatot. Tanulságos délelőtt volt, meglepő tanulságokkal.

5 kisvaku, manuál módban.
Bele is csaptam a fotózásba rögtön, és az egész arzenált felvonultattam ehhez a portréhoz:
60×60-as szoftbox, 20×20-as szoftbox, barn door, snoot, nikon és godox vakuk vegyesen. Volt itt minden. mivel precízen kellett rajzolni a fényekkel, és kombinálni kellett a különböző vaku márkákat, így nem ment olyan gyorsan, mint vártam, de 5-8 perc után meg is voltunk vele.
4 vaku, még mindig manuál módban…
Itt már kicsit egyszerűbbre fogtam a fotózást, jöttek az ötletek a portrékhoz vég nélkül, de rohamosan telt az idő. Így itt már csak 4 vakura építettem, megvariálva a vakuk szerepköreit. A korábbi fő fényemet – ami egy sb-600-as nikon volt barn door kiegészítéssel – száműztem háttér fénynek. Az sb-910 ezúttal fő fény lett, míg a godoxok csak a kiegészítő rajzolatot adták. A sok vakucsoport miatt még mindig manuál módban dolgoztam.


Nikon TTL és CLS
És itt jött el az a pont, amikor úgy éreztem ideje próbára tenni a Nikon elképzelését is a kisvakuk használatáról. Félre tettem a manuál módot, átváltottam TTL vezérlésre, és belecsaptam a lecsóba. Itt már csak a legendás sb-910-et és a nagy kedvencemet, az sb-600-at használtam. Meglepően jól működött a rendszer, így sokkal gyorsabban tudtunk haladni a kompozíciókkal.
Nem tudtam zavarba hozni…
Gondoltam próbára teszem a legendás Nikon TTL-t, de jól vette az akadályt. Hiába világított a fő fény (60x60cm-es szoftbox) a lencsébe, mindkét vaku elsőre pont akkora erővel világított, amekkorával kellett. Remek portré lett…


Irving Penn
És persze aligha tudtam volna befejezni a fotózást anélkül, hogy az egyik nagy kedvencem után szabadon, ne készítsek egy hasonló képet…
Összességében remek fotózás volt, rengeteg jó portrét sikerült készíteni. Tanulságos is volt, úgy hiszem a jövőben több lehetőséget fogok adni majd a Nikon CLS rendszerének is, stúdióban és kültéren egyaránt…
Ha Ön is szeretne ilyen képeket készíteni, vagy kérdése van a fotózással kapcsolatban, kérem kattintson az alábbi linkre:
További blog bejegyzésekért kérem kattintson az alábbi linkre: